Az I. osztályú korosztályos futsalbajnokság Nyugati csoportjának 13. fordulójában mindkét csapatunk vereséget szenvedett Veszprémben. Az U17 5–4-re, míg az U20 4–3-ra kapott ki a hazaiaktól.

A tabella második helyén álló U20-as együttesünk ugyan esélyesként utazott a szomszédos megyeszékhelyre, ám a játékoskeret ezúttal picivel gyengébb volt az utóbbi fordulókéhoz képest. Ettől függetlenül a 13. percben Németh Benjamin találatával mi szereztük meg a vezetést. Ezt követően azonban jött a vendéglátók centere, Kiss Milán, aki három perc leforgása alatt háromszor vette be a kapunkat, mesterhármasának köszönhetően pedig a félidőben már 3–1-re a hazaiak vezettek.

Térfélcserét követően gyorsan 4–1-re alakult az állás, így a folytatásban hiába lőtt Knizs Olivér és Kárász Noel is a Veszprém kapujába, a meccs vége 4–3-as vereség lett.

Az U17-esek együttesünk a lehető legjobban kezdte a meccset, ugyanis Kiss Patrik már az első percben megszerezte a vezetést. Ekkor azonban senki sem sejtette, hogy ezen kívül csupán egyetlen találat esik még az első játékrészben. Mivel azt a házigazdák szerezték, a szünetben 1–1 állt az eredményjelzőn.

A második félidő viszont a lehető legrosszabbul kezdődött, mivel zsinórban három gólt ért el a Szilágyi. Ezt követően ugyan sikerült 4–3-ra felzárkóznunk, de Molnár Dániel találat a 39. percben megpecsételte a sorsunkat. Sodics Ádám második gólja lényegében már csak szépségtapasz volt a számunkra.

 

Szilágyi Futsal U20-Haladás VSE U20 4–3 (3–1)

Gólszerzők: Németh Benjamin (13.), Knizs Olivér (34.), Kárász Noel (36.)

 

Szilágyi Futsal U17-Haladás VSE U17 5–4 (1–1)

Gólszerzők: Sodics Ádám 2 (34., 40.), Kiss Patrik (1.), Kovács Máté (35.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. MVFC Berettyóújfalu 4 +11 16
2. Haladás VSE 4 +7 15
3. Debreceni Egyetemi AC 4 -5 4
4. Futsal Veszprém 3 -6 3
5. SG Kecskeméti Futsal 3 -7 1
Go to top