A 2020/2021-es szezont az U13-as futsalosok számára tornarendszerben bonyolította le az MLSZ Vas Megyei Igazgatósága. A bajnokságon Horváth Péter és Gyimesi Máté irányításával két csapatunk vett részt. Az alapszakaszt követően az alsó-házi rájátszást magabiztos teljesítménnyel nyerte meg Haladás „A” együttesünk, míg a felső-házi rájátszásban veretlenül lett bajnok „B” jelű gárdánk. 

Egy rendkívül nehéz és hektikus idényt zárt U13-as futsalcsapatunk, amely kiváló felkészülést követően bizakodva várhatta szezont, azonban a koronavírus-járvány szinte teljesen átírta az előzetesen várt forgatókönyvet. Játékosaink Horváth Péter és Gyimesi Máté irányítása alatt vágtak neki a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség égisze alatt meghirdetett, tornarendszerben lebonyolított korosztályos bajnokságnak. Két csapatunk, két különböző csoportba került az alapszakasz során. Az októberi indulást követően azonban csak 2 fordulóban léphettek pályára a résztvevők, mert a koronavírus-járvány miatt, a Magyar Kormány minden utánpótlás-bajnokságot felfüggesztett.

- Nehéz dolgunk volt, mert két fordulónál mindenképpen többre számítottak a játékosok és a szakmai stáb is - elevenítette fel az őszi eseményeket Horváth Péter. - Ráadásul a kedvezőtlen időzítés és a körbeverések miatt még javításra sem volt lehetősége a gyerekeknek. Ennek ellenére mindent megtettek a pályán és optimistán vártuk a lehetséges folytatást is, hiszen az egyik csapatunk a felső-, míg másik az alsó-házba került.

Erre viszonylag sokat kellett várni a fiatal játékosainknak és az edzőknek is, hiszen a februári második fordulót követően, versenykörülmények között csak április végén léphettek pályára ismét a főszereplők. Az alsó-, valamint a felső-házban érintett együttesek - április végén, valamint május első hétvégéjén - újabb 2 fordulóban döntötték el a bajnoki cím sorsát és a helyezéseket is.

- Becsülettel megdolgozott mindkét csapatunk a sikerért. Kifejezetten öröm volt úgy dolgozni, hogy nagyon motiváltak voltak a gyerekek. Az eredmény önmagáért beszél, az "A" csapatunk az alsó-ház élén végzett, több komoly riválist maga mögé utasítva, míg "B"-jelű együttesünk megnyerte a korosztályos bajnokságot. A csapatsikeren túl pedig nagyon jó fokmérője az egyéni teljesítménynek, hogy több játékosunk már - fiatal kora ellenére - az U15-ös korcsoportban is pályára léptek és gólokat is lőttek. Ennél nagyobb öröm és visszajelzés egy edzőnek aligha kell - zárta gondolatait Horváth Péter.

 

2020/2021-es bajnokság eredménylistája:

Alapszakasz 1. forduló / A-csoport

Haladás VSE "A" - Grundball PFC 5-3
Haladás VSE "A" - Söpte SE 2-3
Haladás VSE "A" - Foci FC Hose SE (Sárvár) 1-2
Haladás VSE "A" - Kőszegi Lóránt FC "A" 3-12

 Alapszakasz 2. forduló

Haladás VSE "A" - Kőszegi Lóránt FC "A" 1-10
Haladás VSE "A" - Foci FC Hose SE (Sárvár) 10-2
Haladás VSE "A" - Söpte SE 5-0
Haladás VSE "A" - Grundball PFC 4-1


 

Alapszakasz 1. forduló / B-csoport

Haladás VSE "B" - Tápláni KSK 0-4
Haladás VSE "B" - Vasvár VSE 7-2
Haladás VSE "B" - Kőszegi Lóránt FC "B" 4-1
Haladás VSE "B" - Lurkó UFC 1-8

Alapszakasz 2. forduló / B-csoport

Haladás VSE "B" - Tápláni KSK 7-1
Haladás VSE "B" - Kőszegi Lóránt FC "B" 4-1
Haladás VSE "B" - Vasvár VSE 8-2
Haladás VSE "B" - Lurkó UFC 6-2

A-csoport - alapszakasz tabella:

  1. Kőszegi Lóránt FC "A" 22 pont *
  2. Söpte SE 13 pont *
  3. Foci FC Hose SE 12 pont (23-23)
  4. Haladás VSE "A" 12 pont (31-33)

B-csoport - alapszakasz tabella:

  1. Lurkó UFC 19 pont *
  2. Haladás VSE "B" 18 pont *
  3. Tápláni KSK 14 pont

(*: felső-házi rájátszásba jutottak)


 

Alsó-házi rájátszás 1. forduló

Haladás VSE "A" - Foci FC Hose SE 3-4
Haladás VSE "A" - Kőszegi Lóránt FC "B" 5-0
Haladás VSE "A" - Vasvár 3-0
Haladás VSE "A" - Grundball 8-0

Alsó-házi rájátszás 2. forduló

Haladás VSE "A" - Grundball 3-1
Haladás VSE "A" - Kőszegi Lóránt FC "B" 4-4
Haladás VSE "A" - Foci FC Hose SE 4-2

Alsó-ház végeredmény:

  1. Haladás VSE "A" 16 pont (30-11)
  2. Foci FC Hose SE (Sárvár) 16 pont (18-12)
  3. Kőszegi "B" 10 pont

 

Felső-házi rájátszás 1. forduló

Haladás VSE "B" - Kőszegi Lóránt FC "A" 5-0
Haladás VSE "B" - Tápláni KSK 10-2
Haladás VSE "B" - Lurkó 3-0
Haladás VSE "B" - Söpte SE 3-1

Felső-házi rájátszás 2. forduló

Haladás VSE "B" - Kőszegi Lóránt FC "A" 3-2
Haladás VSE "B" - Tápláni KSK 5-0
Haladás VSE "B" - Söpte SE 3-1

Felső-ház végeredmény:

  1. Hali B 21 pont (rájátszásban veretlenül) 21-3
  2. Kőszegi Lóránt FC "A" 10 pont (23-19)
  3. Söpte SE 10 pont (18-17)

 

Haladás VSE "A": Thész Barnabás, Dömötör József, Hujber Dominik, Mikos Máté, Horváth Ákos, Horváth Áron, Sárfi Viktor, Gáspár Gergő, Kajcsos Dániel, Tóth-Szatmáry Zétény.

Haladás VSE "B": Bognár Botond, Vessző Botond, Molnár Ákos, Szekér Milán, Bognár Barnabás, Gadó Dominik, Uzoni Eliot, Horváth Balázs, Stifter Dávid, Abért Armand, Jakab Nándor.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top