Az előzetes várakozásoknak megfelelően magabiztos, 7:1 arányú győzelmet aratott az NB II-ben szereplő futsalcsapatunk a sereghajtó Tihany gárdája ellen.

Ugyan a mérkőzés 8. percében Sáhó találatával a vendég Dunaferr szerezte meg a vezetést, a derbi végén mégis a Hali játékosai örülhettek, ugyanis magabiztos 8:2 arányú győzelemmel vonulhattak le a pályáról. 

 

Győzelemmel kezdte a 2019-2020-as szezont a Haladás VSE két korosztályos futsalcsapata. Az U17-es együttes a pályán, míg az U20-as a „zöld asztalnál” harcolta ki a három bajnoki pontot.

Hiába egyenlített háromgólos hátrányból, mégis 7:4-re kikapott a élvonalbeli futsalcsapatunk a bajnoki címvédő Berettyóújfalu otthonában.

Élvonalbeli futsalcsapatunk nyögvenyelős első félidőt követően 6:0 arányú győzelmet aratott az újonc Kecskemét ellen, ezzel szemben NB II-es együttesünk 5:2 arányú vereséget szenvedett Nagykanizsán.

Gőzerővel készül a 2019-2020-as szezonra a Kútház-Haladás VSE NB I-es futsalcsapata. Dróth Zoltánék a pontvadászat első fordulójában, augusztus 26-án hétfőn a bajnoki címvédő Berettyóújfalu otthonában lépnek pályára.

Új vezetőedző, Juan Ramon Calvo Rodriguez, ismertebb nevén Juanra irányításával hangol a rajtra élvonalbeli futsalcsapatunk.  A spanyol mester rendkívül dinamikus, jól felépített tréningeket vezényel a keretnek, melyben két jelentősebb változás történt: a távozó Samuel Sanchez és Henrigue Pocaia helyére a brazil Petterson Bruno Moura da Silva, valamint a spanyol Luis Garcia Antonio Martínez érkezett. A többi meghatározó játékos maradt, így természetesen a sportág hazai ikonja Dróth Zoltán is, aki nem régiben térdműtéten esett át, ám rehabilitációja remekül halad, remélhetőleg a Berettyóújfalu elleni nyitányon már teljesértékű harcosként szállhat be a mérkőzésbe. A felnőtt gárda határozottan jó hangulatú tréningjein részt vesznek az utánpótlás legtehetségesebb tagjai, akik szó szerint klasszisoktól leshetik el a futsal csínját-bínját.

A második félidőben nyújtott remek teljesítményének köszönhetően 5:2 arányú győzelmet aratott a Haladás VSE NB I-es futsalcsapata az FTC-Fisher Klíma együttesének otthonában és ezzel feljött a tabella harmadik helyére.

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend hazánkban is az e-sport. Az "Y",  a "Z" és az "alfa" generáció  tagjai számára már alapvető a PC és a konzolok magas szintű használata.  Lassan minden nagy hagyománnyal rendelkező sportklub bekapcsolódik a virtuális játékok adta lehetőségek kiaknázásába. Természetesen Szombathelyen is működik már e-sporttal foglalkozó szervezet, 2018-ban Halmos Máté,  egykori futsal csapattagunk megalapította az „eSport Szombathely” névre keresztelt egyesületet. A csapat fiatal kora ellenére már több sikert hozott városunkba, és nem titkolt céljuk, hogy hosszútávon egy stabil, jól működő e-sport rendszert alakítsanak ki, követve a már kiforrott nyugati mintákat.

Két győzelemmel kezdte a bajnokságot NB II-es futsalcsapatunk. Vidák Balázs tanítványai előbb idegenben verték az SZC Futsal Club együttesét, majd itthon győzték le a Hidegkúti SC legénységét.

Ezüstérem a Futsal bajnokságban - Futsal csapatunk számára talán a legizgalmasabb szezont zártuk a mai mérkőzéssel. A tavalyi Magyar Kupa győzelem után már csak a bajnoki cím hiányzik a magyar trófeák közül. A győri gárda kikerülésével igazán kiélezett bajnokságot élhettünk meg idén. A döntőbe jutásért a bronzérmes Veszprémmel is izgalmas, élménydús meccseket játszhattunk.

A bajnokság igazi fénypontja a parázs hangulatban lejátszott döntő mérkőzések voltak. A hétfői meccsen sajnos nem tudtunk megfelelően igazodni a játékvezetői felfogáshoz, de a srácok eltökélt hitének köszönhetően felülkerekedtünk a Berettyó csapatán, és büntetőrúgásokkal, 3-2-es aránnyal nyertük meg a találkozót.

Szinte tartolt futsalcsapatunk az előző szezon legjobbjait megválasztó szavazáson. Dróth Zoltán, Sásdi Bálint és Sziffer András is győzni tudott kategóriájában.

Igazi rangadót láthattunk pünkösdhétfőn a Haladás Sportkomplexumban. Ahogy az előző mérkőzésekhez hasonlóan, úgy itt sem volt meglepő a drámai végjáték. A döntő sorozatának negyedik összecsapásán küzdelmes csatában, büntetőkkel tudtunk végül felülkerekedni a Berettyó csapata ellen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 3 +8 15
2. MVFC Berettyóújfalu 3 +10 13
3. Debreceni Egyetemi AC 4 -5 4
4. Futsal Veszprém 3 -6 3
5. SG Kecskeméti Futsal 3 -7 1
Go to top