Három pontot gyűjtött be az NB II. Nyugati-csoportjában listavezető futsal csapatunk legutóbbi két bajnoki mérkőzésén. A mieink előbb idegenben győzték le 8:2-re a Tihany együttesét, majd pedig az ELTE otthonában kaptak ki nagy küzdelemben 5:4-re.

A pontvadászat 11. fordulójában Tihanyba látogatott a „Kishali”, ahol a papírformának megfelelően magabiztos győzelmet aratott. A mieink az első félidő végén 3:0-ra, míg a 24. percben már 5:0-ra vezettek. Azaz idejekorán eldöntötték a lényegi kérdéseket. A mérkőzés végjátékában ugyan már a hazaiak is betaláltak, ám egyetlen pillanatig sem tudták veszélyeztetni a Hali-sikert.

A 12. körben, az ELTE-BEAC vendégeként is remekül kezdett Sziffer András legénysége, ugyanis a 10. minutumban már 3 találattal jártak előrébb a zöld-fehér fiatalok. Ezt követően azonban homok került a gépezetbe, és a fővárosi házigazdák a félidő végére feljöttek 3:2-re.

Sajnos a rossz széria a második játékrész elején is folytatódott, így a zsinórban öt gólt szerző „egyetemisták” a 33. percben már 5:3-ra vezettek. A hajrában Sipos Gergő találatával még sikerült szépíteni, de az egyenlítés már nem jött össze. Ebből adódóan a budapesti vendégjáték vége 5:4 arányú verseség lett. 

Búslakodásra azonban semmi ok, mivel a Hali II. így is a tabella első helyéről várhatja a folytatást.

 

Tihanyi FC-Haladás VSE II. 2:8 (0:3)

Gólszerzők: Papp Zsombor 2 (14., 24.), Mézer Viktor 2 (20., 39.), Kovács Máté (15), Nagy Kevin (22.), Horváth Bendegúz (37.), Horváth Zénó (39.)

 

ELTE-BEAC-Haladás VSE II. 5:4 (2:3)

Gólszerzők: Horváth Norbert 2 (6., 10.), Németh Benjamin (5.), Sipos Gergő (36.)