Egy hét leforgása alatt már második alkalommal mérte össze tudását csapatunk a Rákospalota együttesével a férfi futsal NB II. felső-házi rájátszásában. Mezőnyben egyenrangú partnerei voltunk ellenfelünknek, de a nagyobb rutin és a kapu előtti pontosság a vendégek felé billentette a mérleg nyelvét.

Hétfő késő este fiataljainkkal kiegészített kerettel lépett pályára másodosztályú csapatunk. Sziffer András együttese ezúttal is 16-17 éves játékosokra épült, akik egy hét leforgása alatt másodszor mérhették össze tudásukat a fővárosi alakulattal. A 9. forduló mérkőzésének első percei kiegyensúlyozott játékot hoztak. Felesleges kockázatot nem vállaltak a játékosok, helyzetig is ritkán jutottak a támadók. Mindkét együttes próbálta saját játékát ellenfelére erőltetni, ez azonban a nagyobb rutinnal rendelkező vendégeknek sikerült jobban, akik a 7. percben a vezetést is megszerezték (0-1). Sziffer András cserékkel próbálta felrázni csapatunkat, ami részben sikerült is, hiszen a szünetig a védekezésünk kifogástalanul működött. A második félidőben is hasonló forgatókönyv szerint alakult a találkozó, támadásban nem sikerült fogást találni ellenfelünkön. Játékosaink jól zárták le a REAC csatárai előtt a területet, de az ellenakciók terén nem voltunk pontosak. Ráadásul az idő múlásával lépéskényszerbe kerültünk és a kitámadás lehetőséget adott a vendégeknek gyors kontrák vezetésére. A hajrában Kollár duplájával bebiztosította győzelmét ellenfelünk. A javításra június 7-én lesz lehetősége csapatunknak, amikor az utolsó, tizedik fordulóban az UTE együttese látogat majd a Haladás Sportkomplexumba.

Sziffer András, vezetőedző: - Kiegyenlített mérkőzésen a rutin és a kevesebb hiba az ellenfél javára döntötte el a mérkőzést. Sajnos a megingásainkat ellenfelünk kegyetlenül kihasználta. Mezőnyben egyenrangú partnerei voltunk a REAC csapatának, viszont támadásban nehezen találtunk fogást a mélyen védekező vendégeken, amikor helyzetbe kerültünk, akkor pedig az ellenfél kapusa remekül védett. Megérdemelt a vendégsiker született az összecsapáson.

Haladás VSE II. - REAC-SISE 0-3 (0-1)