Másodosztályú futsalosaink az ELTE-BEAC együttesétől szenvedtek el kétgólos vereséget, azonban fiataljaink alaposan megnehezítették a vendégek dolgát. V. Bartha Dávid háromszor volt eredményes a nagy iramú mérkőzésen.

Az élvonalbeli felnőtt együttesünket sújtó sérülések miatt az NB II. nyugati csoportjában érdekelt fakócsapatunk több játékosát kellett nélkülöznie Sziffer András vezetőedzőnknek. A másodosztály nyugati csoportjának felső-házi rájátszásának 7. fordulójában azt az ELTE-BEAC-ot fogadtuk, amely alakulat az egyik legerősebb kerettel is rendelkezik a bajnokságban. A mérkőzés kezdetén nagy elánnal estek nekünk a fővárosiak, és négy perc alatt kétszer is bevették kapunkat (0-2). Azonban hiába szerzett magabiztos vezetést tapasztalt ellenfelünk, fiataljaink komoly erőket mozgósítva küzdöttek. A játékrész hajrájában V. Bartha Dávid révén sikerült szépítenünk is, de a szünet előtt ismét kétgólos előnyre tett szert az ELTE-BEAC (1-3). A térfélcserét követően is látványos futsalt játszottak a csapatok, Kiss Patrik a 21. percben szépített (2-3). A küzdelem nem hagyott alább, a vendégek újra betaláltak (2-4), majd a találkozó utolsó negyedének kezdetén V. Bartha Dávid második góljával újfent sikerült egyre zárkóznunk. A folytatásban viszont Szini László remekül használta ki védelmi hibáinkat, és két találattal büntetett minket, ezzel a 35. percben háromgólosra nőtt a különbség (3-6). A végeredményt az utolsó percben a három találatig jutó V. Bartha Dávid állította be, fiatal csapatunk pedig minden elismerést megérdemel, mert alaposan megizzasztotta ellenfelét (4-6).

Sziffer András, vezetőedző: - Minden dicséretet megérdemel a nagyon fiatal együttesünk, mert nagy erőbedobásra kényszerítették az NB II. egyik legerősebb csapatát! Kemény, jó iramú találkozó volt, ahol a kevesebbet hibázó alakulat nyert. Az ilyen mérkőzéseken fejlődnek igazán az utánpótláskorú játékosaink, ezért is örülök a mutatott játékuknak, erre lehet a jövőben építeni!

Haladás VSE II. - ELTE-BEAC 4-6 (1-3)

Gólszerzőink: V. Bartha Dávid (14., 31., 39.), Kiss Patrik (21.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top