A Gencsapáti 3:1 arányú legyőzésével hangolt a Söpte elleni rangadóra a megyei II. osztály Északi-csoportjában szereplő felnőtt futballcsapatunk. A mieink a negyedik, míg a rivális gárda a második helyről várja a fontos összecsapást.

Határozottan jó formában várta a gencsiek elleni derbit Szenczi Imre legénysége, ennek ellenére az első félidőben nem igen találtunk fogást a vendégeken. Ugyan a 35. percben Maráczi találatával megszereztük a vezetést, ám nem sokkal később egyenlített a vendégcsapat, igaz „csak” egy öngóllal.

Szünet után sem kapta el a ritmust a Zanattal közös együttesünk, de egy szerencsés pontrúgással újfent mi kerültünk előnybe. Nem sokkal a derbi vége előtt pedig még be is biztosítottuk a győzelmünket.

Szenczi Imre vezetőedző: - Összességében megérdemelten nyertünk egy olyan mérkőzésen, melyen több gyengébb teljesítmény is akadt nálunk. A lényeg, hogy megvan az újabb három bajnoki pont és így bizakodva készülhetünk a Söpte elleni rangadóra, melyen ennél lényegesebb jobb játék kell majd a sikerhez.

A bajnoki tabella negyedik helyén álló csapatunk október 31-én, szombaton 13.30 órakor lép pályára a második pozíciót elfoglaló Söpte SE otthonában.

 

Zanati KSE-Haladás VSE-Gencsapáti KSE 3:1 (1:1)

ZKSE-HVSE: Kántor – Németh E., Janek, Kossuth, Kiss (Machinek) – Bódi, Varga, Maráczi (Neczpál) – Németh G. (Szabó Z.), Tamás (Horváth M.), Szenczi B. Vezetőedző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Maráczi (35.), Szenczi B. (66.), Bódi (86.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Felső-házi rájátszás tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 3 +8 15
2. MVFC Berettyóújfalu 3 +10 13
3. Debreceni Egyetemi AC 4 -5 4
4. Futsal Veszprém 3 -6 3
5. SG Kecskeméti Futsal 3 -7 1
Go to top