A hétfői napon klubunk utánpótlás futballistái is elkezdhették az edzéseket. A koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerű szünet után a gyerekek óriási örömmel találkoztak társaikkal, edzőikkel.

Az ovis korosztályunktól kezdve az U19-es korcsoportig bezárólag valamennyi ifjú focistánk pályára léphetett a hét elején. A gyerekeknek természetesen be kell tartaniuk az egészségük védelmét szolgáló szigorú rendszabályokat.

- Az edzéseken nem kötelező a részvétel, ám ennek ellenére szinte valamennyi játékosunk megjelent az első foglalkozáson. Ehhez egyébként a szülők által aláírt hivatalos hozzájárulási nyilatkozatot kellett bemutatniuk. A gyerkőcök testhőmérsékletét minden tréning előtt megmérjük, mert csak 100 százalékosan egészséges sportolók edzhetnek – adott rövid összefoglalót a rendszabályokról Somfalvi Csaba. Szakosztályvezetőnk a továbbiakban kitért arra is, hogy milyen tematika alapján tartják meg a gyakorlásokat.

- Az első napokban, hetekben csak négyfős csoportokban tréningezhetnek a srácok, melyek összetétele állandó lesz. Fontos, hogy egy idősávban csak egy csapat használhatja a pályát. Kezdésként a nagyobbaknak heti három, míg a kisebbeknek heti két edzést tartunk. A fókusz egyértelműen a technikán, az egyéni képzésen lesz. Sok lesz a kapura lövés, a három az egy elleni játék. A terveink szerint június 15-ig dolgozunk majd együtt, azaz minden úgy alakul, mintha iskolába járnának a fiúk – fogalmazott Somfalvi Csaba, aki külön kiemelte, hogy még a szokásosnál is jobban vigyáznak a srácokra. Az edzők kezdésként felmérik, hogy ki mennyire terhelhető, így pedig el lehet kerülni az esetleges sérülések zömét.

Szakemberünk elmondása szerint a játékosok óriási örömmel vetették magukat a munkába. Élvezik a futballt és persze a rég nem látott barátaik társaságát is. A sűrűn elrendelt kéz-, illetve eszköz fertőtlenítések sem igen zavarják őket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top