Fennállása legjobb eredményét érte el a 2019-2020-as bajnokságban egyesületünk NB I-es sakkcsapata, a dobogó második helyén zárt. Remélhetőleg a 2024-es hazai rendezésű sakkolimpián többen is asztalhoz ülhetnek sportolóink közül a magyar válogatott tagjaként. 

Nagyon jól indította a 2019-2020-as pontvadászatot az élvonalbeli csapatbajnokságban szereplő Haladás VSE. A mieink ősszel előbb a DVTK, majd pedig a Paks együttesét is legyőzték, így pedig egyértelműen elérhető közelségbe került az ezüstérem. Február-március környékén még úgy nézett ki, hogy össze is jön a sporttörténelmi siker, ám ekkor a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a bajnokság.

- Félő volt, hogy a pontvadászat idő előtt véget is ér, de szerencsére a szövetség kijelölte a bajnokság befejezésének dátumait szeptemberre. – kezdte a visszatekintését Pergel László. Szakosztályvezetőnk ezt követően kitért arra, hogy a sakkéletet a pandémia nem befolyásolta túlságosan, mivel ebben a sportágban mind edzéseket, mind pedig versenyeket is lehet az interneten segítségével tartani.  

- Elindítottuk a Haladás-Arénát, ahol 23 versenyen, 404 nevező 2556 mérkőzést vívott egymással. Ennek érdekessége, hogy még mindig visszanézhető az összes parti. A nyári szezonban aztán újraindult az egyéni versenyszezon, igyekezett mindenki minél több viadalon játszani. Szeptemberben pedig megrendezték a két felsőbb osztályban, azaz az NB I-ben és az NB I/B-ben az utolsó két fordulót, ami óriási izgalmakat hozott. Az élvonalban mi a paksiakkal holtversenyben a második helyen végeztünk, az egymás elleni eredmény viszont nekünk kedvezett, ami a sporttörténelmi ezüstérmet jelentette számunkra – elevenítette fel az óriási sikert Pergel László, aki szomorúan tette hozzá, hogy a koronavírus-járvány miatt a Klubcsapatok Európa Kupája elmaradt, így a Hali csapata nem tudott kilépni a nemzetközi porondra. 

- Edzőink és játékosaink továbbra is végzik az elméleti képzéseket interneten keresztül, de már nagyon várják az élő versenyeket. A fiataloknál a legnehezebb ez a helyzet, mert a motiváció miatt fontos lenne a kontakt edzés és verseny.

A hazai sakk legnagyobb eredménye, hogy nem is olyan régen Magyarország elnyerte a 2024-es sakkolimpia rendezési jogát. Ez egyesületünknek is nagy lehetőségeket tartogat, mivel több Haladás-játékos is bekerülhet az induló csapatokba – zárta szavait szakosztályvezetőnk.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 7 +12 21
2. SG Kecskeméti Futsal 7 +6 20
3. MVFC Berettyóújfalu 7 +2 15
4. A Studio Nyíregyháza 7 -5 10
5. DEAC 7 -5 8
6. Futsal Veszprém 7 -10 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top