Rapport Richárd részvételi jogot szerzett a világbajnokjelöltek tornájára, a viadalon utoljára 2007-ben volt magyar versenyző Lékó Péter személyében. Egyesületünk klasszisa a Grand Prix belgrádi fordulójában elért fantasztikus eredményével három helyet javítva, pályafutása legjobbjaként 7. a világranglistán, ráadásul 2776 FIDE-pontjával megdöntötte a magyar értékszám-rekordot is. Nemzetközi sakknagymesterünket a Haladás Sportkomplexumban köszöntöttük.

A FIDE Grand Prix 2022 három állomásos, meghívásos versenysorozat, ahol a 24 résztvevő csak két viadalon játszik, és az összetett pontverseny első két helyezettje jut be a 8 fős világbajnok-jelölti döntőbe. Egyesületünk 26 esztendős szupernagymestere, Rapport Richárd az először Berlinben, majd Belgrádban ült asztalhoz, és gyűjtött lenyűgöző játékkal 20 pontot. A verseny harmadik, szintén Berlinben rendezett állomásának végeredményét sem kellett megvárni ahhoz, hogy biztossá váljon Ricsi részvétele a világbajnok-jelölti tornának, hiszen a csoportmérkőzések eredményei alapján az összesített pontversenyben behozhatatlan előnyre tett szert. Az élen 23 ponttal az amerikai Hikaru Nakamura végzett, így vele csatlakozott Ricsi a nyolcfős világbajnok-jelölti döntő mezőnyéhez, melynek győztese lesz a regnáló világbajnok, Magnus Carlsen kihívója. Hazánk színeit a világbajnoki fináléban legutóbb 15 évvel ezelőtt képviselte Lékó Péter, aki végül a 4. helyezést érte el. A világbajnok-jelölti döntőre június 16. és július 7. között kerül sor Madridban.

Forrás: www.chess.com

 A világbajnok-jelölti döntő résztvevői:

Rapport Richárd - a FIDE Grand Prix 2022 második helyezettje, 2776 FIDE-ponttal jelenlegi világranglista 7.

Hikaru Nakamura - a FIDE Grand Prix 2022 győztese, 2750 FIDE-ponttal jelenlegi világranglista 15.

Alireza Firouzja (francia) - a FIDE Grand Swiss 2021 győztese, 2804 FIDE-ponttal jelenlegi világranglista 2.

Fabiano Caruana (amerikai) - a FIDE Grand Swiss 2021 második helyezettje, 2781 FIDE-ponttal jelenlegi világranglista 5., a legutóbbi, 2018-as világbajnokság történelmi, 12 remit hozó összecsapásában maradt alul Magnus Carlsennel szemben

Jan Alekszandrovics Nyepomnyascsij (orosz, jelenleg a FIDE színeiben szerepel) - a 2020/2021-es világbajnok-jelölti torna második helyezettje, 2773 FIDE-ponttal jelenlegi világranglista 8.

Tejmur Radzsabov (azerbajdzsáni) - a szervezőbizottság szabadkártyása, 2753 FIDE-ponttal jelenlegi világranglista 13.

Jan-Krzysztof Duda (lengyel) - Chess World Cup 2021 győztese, 2750 FIDE-ponttal jelenlegi világranglista 16.

A nyolcadik résztvevőt a Nemzetközi Sakkszövetség a FIDE-pontok alapján jelölik ki, miután a tavalyi Világkupa ezüstérmesét, az orosz Szergej Karjakint 6 hónapra eltiltották a hivatalos FIDE versenyeken való részvételtől. Az Ukrajnában született, 2009 óta viszont orosz állampolgár Karjakin ugyanis 2022. február 27-én nyílt levélben támogatta Oroszország Ukrajna elleni háborúját.

Forrás: www.fide.com

Ricsi szenzációs teljesítményének köszönhetően a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) április 1-től érvényes világranglistáján 2776 FIDE-ponttal a 7. helyen rangsorol, amely pályafutása eddigi legjobb helyezése, egyben magyar értékszám-rekord. A hazai csúcsot, 2763 FIDE-ponttal 2005 áprilisában állított fel Lékó Péter, amely akkor a 4. helyet jelentette számára a világrangsorban. Ricsi ezt az eredményt 2021 februárjában érte el, most pedig, alig egy évvel később meg is döntötte.

A jelenlegi klasszikus sakk világranglista első száz helyezettje közé még négy magyar került be. Almási Zoltán (2677) a 61., Berkes Ferenc (2660) a 77., míg a 23 éves Gledura Benjámin (2652) a 89. pozíciót foglalja el a világrangsorban.

A világranglista élcsoportja 2022 áprilisában:   

  1. Magnus Carlsen (norvég) 2864 FIDE-pont
  2. Alireza Firouzja (francia) 2804
  3. Liren Ding (kínai) 2799
  4. Levon Aronian (amerikai) 2785
  5. Fabiano Caruana (amerikai) 2781
  6. Wesley So (amerikai) 2778
  7. Rapport Richárd (magyar) 2776

...61. Almási Zoltán (magyar) 2677
...77. Berkes Ferenc (magyar) 2660
...89. Gledura Benjamin (magyar) 2652

A Haladás Sportkomplexumban találkozhattak sakkozóink világlasszisunkkal

A már világbajnokjelölt, magyar sakkrekorderünk feleségével, a szerb Jovana Vojinović női sakknagymesterrel hazalátogatott szülővárosába, Szombathelyre, és természetesen a Haladás Sportkomplexumba is eljött, ahol elnök-helyettesünk, Bokor Zsolt, valamint sakkszakosztályunk és futsalszakágunk vezetői, Pergel László és Pálmay Tamás köszöntötte egyesületünk világklasszisát.

Pálmay Tamás, Pergel László, Jovana Vojinović, Rapport Richárd és Bokor Zsolt

Ricsiék ezt követően a sakkterembe mentek, ahol a kiváló sportoló versenyzőinkkel versenyzőinkkel és játszott is, és természetesen aláírásokat is gyűjtöttek tőle fiataljaink.

FIDE-pont vagy Élő-pont?

Az „Élő-pontszám” szó alatt általában a FIDE által kiosztott pontszámot értik, de ez gyakran félrevezető. Az Élő-pont mellé érdemes odatenni, melyik szövetség által alkalmazott rendszerről van szó, hiszen a különböző szervezetek által megítélt pontszámok nem közvetlenül összehasonlíthatók. Egy 2500 körüli FIDE-pontszámú játékos pontszáma az Egyesült Államok Sakkszövetségénél (USCF) például közel 2600 lenne, az Internet Chess Club-nál (ICC) pedig 2500 és 3100 között.

Élő Árpád, a magyar származású amerikai sakkozó, sportvezető és fizikus 1939-es alapításától tagja és aktív játékosa volt az USCF-nek, az Egyesült Államok Sakkszövetségének (United States Chess Federation). A USCF a Kenneth Harkness tervezte numerikus értékelési rendszert használta a versenyzők egymáshoz viszonyított aktuális játékerejének mérésére, amelyet azonban sok bírálat ért, ezért felkérték Élő Árpádot, hogy a statisztikai tényeket jobban felhasználó rendszert készítsen. 1960-ban vezette be ezt az Élő-pontrendszert a USCF, melyet 1970-től használ a FIDE is.

A későbbi statisztikai tesztek azonban kimutatták, hogy a sakkteljesítmény matematikailag biztosan nem normális eloszlású. A gyengébb játékosok nyerési esélyei jóval nagyobbak, mint az Élő-modell jósolná. Ezért az USCF és a FIDE is logisztikus eloszlásra épülő függvény alkalmazására tért át. Élő Árpád munkájának elismeréséül azonban mindkét szervezet továbbra is az „Élő-pontrendszer” nevet használja.

A sakkozók örökranglistája tartalmazza azoknak a nagymestereknek a nevét, akik az Élő-pontrendszer bevezetését követően elérték a szupernagymesteri szintet jelentő 2700 pontot, illetve a női sakkozók esetében a 2500 pontot.

Élő Árpád Fotó: Allen Y. Scott, Milwaukee Sentinel

A magyar versenyzők közül öten szerepelnek az örök világranglista első 100 helyezettje között, köztük Polgár Judit, mint a világon a legmagasabb Élő-pontszámot elért női versenyző. Mellette Rapport Richárd, Lékó Péter, Almási Zoltán és Berkes Ferenc.

A 2700-as Élő-pontrendszer alapján számított FIDE-pontot 2000-ig hat versenyző, 2009-ig 24 versenyző lépte át. 2017 decemberében 110, 2022 decembere óta pedig 124 név olyan név szerepel a listán, akik legalább egyszer életükben elérték a 2700 FIDE-pontot.
 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

   

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 

 

2024/25 FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 3
2. Aramis SE 3
3. SG Kecskeméti Futsal 0
4. B-Kerép Nyírbátori SC 0
5. Vehir.hu Futsal Veszprém
6. Rubeola FC
7. Újpest FC
8. Magyar Futsal Akadémia
9. DEAC
10. MVFC Berettyóújfalu
11. TFSE-Tent Budapest
12. Á Studió Nyíregyháza
Go to top