Két óriási sikert tudhat maga mögött a magyar labdarúgó-válogatott. A mieink zsinórban másodszor jutottak ki az Európa-bajnokságra és a Nemzetek Ligájában is nagyot alkottak: megnyerték a kvartettjüket és felkerültek az A-csoportba. A Haladás VSE négy „specialistáját” kérdeztük érzéseikről, gondolataikról.

Balogh Henrietta női válogatott focistát, aki jelenleg egyesületünk szakmai stábját is erősíti. Somfalvi Csaba és Tóth Péter egykori remek futballistákat, akik klubunk focistapalántáit istápolják, valamint Vas Ádám válogatott futsalost.

Egykori, jelenlegi NB I-es labdarúgóként, futsalosként hogyan élted meg a magyar válogatott sikereit? Nézted-e a két sorsdöntő mérkőzést, az Izland, valamint a Törökország ellenit?

Balogh Henrietta: - A válogatottunk valamennyi meccsét figyelemmel követem, és nagyon örültem, hogy ilyen sikereket értek el. Hihetetlen volt az Izland elleni fordítás. Szinte még most is a hideg ráz, hacsak arra gondolok, hogy az utolsó percekben mit produkáltak a srácok. Mostanában nem igen volt jellemző a csapatunkra ez a küzdés, szívvel-lélekkel hajtás. Elképesztő, amit Marco Rossi kihozott a válogatottból. A Nemzetek Ligája csoportgyőzelem pedig hab a tortán.

 

Tóth Péter: - Természetesen mindkét mérkőzést nyomon követtem és szurkoltam a fiúknak. Örülök, hogy mindkét sorozatban sikeresek voltunk. Jó érzéssel tölt el, hogy az elit ajtaján kopogtatunk.

 

Vas Ádám: - A válogatottunk valamennyi meccsét megnézem, amennyiben az időm engedi. Úgy gondolom, hogy a sikerek titka a csapategységben rejlik, de sokat számít, hogy van egy remek szövetségikapitány, aki mindig azokat teszi be a keretbe, akik a legjobb formában vannak. Megérdemlik a srácok a jó eredményeket. Fehérváriként nagyon szurkolok Szoboszlai Dominiknak, ő ilyen fiatalon is igazi vezér.

 

Somfalvi Csaba: - Nagyon jó érzés volt olyan magyar válogatottat látni, mely mindent megtesz a siker érdekében, és csak a győzelmet tartja elfogadható eredménynek. Szinte extázisban szurkoltunk otthon a két sorsdöntő mérkőzés alatt. Úgy gondolom, hogy egy hosszú, jól felépített folyamat eredménye a két siker, ami bizonyítja, hogy van jövője a labdarúgásunknak.

 

Mit gondolsz, miként befolyásolják ezek a sikerek a magyar labdarúgás jövőjét?

Balogh Henrietta: - Bízom abban, hogy: „A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy híréhez.” A társadalmunkra mindenképpen pozitív hatással lehetnek a történtek, még a kételkedőkre nézve is. A fiatalok előtt pedig itt a követendő példa. Úgy gondolom minden focista gyermek arról álmodozik, hogy egyszer magára ölthesse a címeres mezt. A lehetőségek szerintem adottak, mivel elég sok kiemelkedő akadémia van az országban, remek edzőkkel. Innentől kezdve már csak a gyermekek kezében van minden, hozzáteszik-e azt a „kis” pluszt, amit látnak maguk előtt.

 

Tóth Péter: - Mivel az utánpótlásban dolgozok, ezért úgy gondolom, hogy sok fiatal kezd el most majd focizni. Az Európa-bajnokságra kijutó játékosaink pedig óriási példaképként szolgálnak a gyerekek számára.

 

Vas Ádám: - Úgy gondolom, hogy nagyon sokan felkapták a fejüket, amikor a magyar válogatott eredményeiről hallottak. Nagy öröm a számunkra, hogy ismét kijutottunk az Európa-bajnokságban és a Nemzetek Ligájában is jól szerepeltünk. Egyértelmű, hogy a válogatottunk egy erős, minden ellenfélre veszélyes csapat.

 

Somfalvi Csaba: - Rendkívül pozitív hatása lesz ezeknek az eredményeknek a magyar labdarúgásra. Ezek kézelfogható tények, a fejlődés bizonyítékai. Hiszem, hogy még lesznek hasonló sikereink, de a türelemről sem szabad megfeledkezni. Persze továbbra is szükség lesz tehetséges, jó játékosokra és megfelelő tudással rendelkező edzőkre.

 

Mondhatni elég erős csoportba kerültünk az Európa-bajnokságon. Mi a véleményed az esélyeinkről?

Balogh Henrietta: - Abban biztos vagyok, hogy a szurkolók minden meg fognak tenni a csapatért. Megpróbálják majd belehajszolni a sikerbe, főleg így, hogy két mérkőzést is itthon játszhat a válogatott. Zárt kapuk mögött tudtunk továbbjutni, akkor telt ház előtt jöhet bármilyen ellenfél. Szerintem a csapat a szurkolókkal együtt sikert, sikereket fog elérni.

 

Tóth Péter: - A papírforma alapján mind a három ellenfelünk erősebb nálunk, de az előzetes esélyekre az előző Eb-n is rácáfoltak a fiaink és bízok abban, hogy ez most sem lesz másképpen. Főleg hazai pályán, remélhetőleg rengeteg szurkoló előtt.

 

Vas Ádám: - A csoportunkban szinte a világ legerősebb együttesei vannak, így aztán minden meccset ajándéknak kell tekinteni. Óriási játékosok érkeznek majd Budapestre, akiket élmény lesz látni játék közben. A szurkolók biztosan parádés hangulatot teremtenek majd. Nekünk nem lesz veszítenivalónk.

 

Somfalvi Csaba: - Reálisan nézve egyik csapat ellen sem mi leszünk az esélyesek, de szerintem Marco Rossi képes olyan taktika kidolgozására, ami eredményre vezethet. Ráadásul nekünk veszítenivalónk nem lesz.

 

Amennyiben a vírushelyzet engedi, tervezed, hogy kilátogassál valamelyik hazai Eb-meccsünkre? 

Balogh Henrietta: - Bízom abban, hogy addigra helyzet normalizálódik és a járvány már a múlté lesz. Nagyon szeretnék legalább egy meccsre kimenni, de ha van lehetőség, akkor mindkét hazai mérkőzésen ott lennék.

 

Tóth Péter: - Azt tervezem, hogy legalább az egyik hazai mérkőzésre kimegyek, de ha ez nem jönne össze, akkor otthon barátokkal kibővített családi körben szurkolnék a mieink minél jobb szerepléséért.

 

Vas Ádám: - Biztosan kimegyek szurkolni. Nagyon várom Cristiano Ronaldo érkezését, óriási élmény lesz minden magyar szurkolónak. Bízom abban, hogy a koronavírus-járvány arra már a múlté lesz és a helyszínen bíztathatjuk a válogatottunkat. 

 

Somfalvi Csaba: - Feltétlenül szeretnék a gyermekeimmel, a családommal valamelyik meccsre kimenni. Biztosan egy örök élmény lenne. Persze csak abban az esetben, ha a vírushelyzet ezt megengedi, mert az egészség a legfontosabb.

 

Fotó: valogatott.mlsz.hu 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 5 +5 16
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 5 -1 10
5. DEAC 5 -6 4
6. Futsal Veszprém 5 -12 4

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top