Története első nemzetközi kupamérkőzésén lépett pályára bajnoki címvédő futsalcsapatunk Albániában, a norvég Utleiras Idrettslag ellen. A nagyszerű csapatjáték jutalma magabiztos, 5-1-es győzelem a minitorna nyitányán.

Elérkezett a várva várt nap, megkezdtük szereplésünket a Bajnokok Ligájában. Tegnap keltünk útra Albániába, ma pedig már az első erőpróba várt ránk, a norvég Utleira Idrettslag ellen. Remekül kezdtük az összecsapást, rövid idő leforgása alatt két alkalommal is Sipos Gergő és Hajmási Milán összjátéka után kerültünk helyzetbe. Agilisan, lendületesen játszottak a fiúk, Nagy Kevin kísérleténél a kapufa mentette meg az északiakat. Az 5. percben viszont már góllá érett fölényünk, Kovács Máté átadása után a remek formában lévő Henrique Diniz volt eredményes (1-0). A vezetés megszerzését követően is inkább rólunk szólt a találkozó: Vas Ádám, majd Henrique Diniz is igencsak közel volt ahhoz, hogy megduplázza előnyünket. Amikor szükség volt rá, Alasztics Marcell remekül avatkozott játékba, stabilitást adva ezzel a csapatnak.

Henrique Diniz nagyon élt, a játékrész derekán szabadrúgásból veszélyeztetett, mint ahogyan óriási kedvvel játszott a felnőtt mezőnybe berobbanó Nagy Kevin is, aki egy perc leforgása alatt két alkalommal is beköszönhetett volna. Ezt viszont riválisunk tette meg, méghozzá Erlend Vie révén, ezzel pedig egyenlő lett az állás (1-1). A bekapott gólra vezetőedzőnk, Juanra Calvo időkéréssel reagált, ennek pedig fél perc elteltével meg is lett a gyümölcse: Sipos Gergő talált be, ismét mi kerültünk lépéselőnybe (2-1). A játékrész utolsó szakaszát is mi uraltuk, folyamatos nyomás alatt tartottuk ellenfelünk kapuját, a legközelebb Luiggi Longo és Dróth Zoltán járt a gólszerzéshez, Vas Ádám pedig védekezésben jeleskedett. Végül a pihenőig már nem született több gól, 2-1 állt az eredményjelzőn a szünetben.  

A második játékrész első perceit szerette volna uralni az Utleira, azonban a masszív védekezésünknek és Alasztics Marcell kiváló teljesítményének köszönhetően nem találták a rést a pajzson. A kihagyott helyzetek pedig nem fértek bele, góllal büntettünk: a 27. minutumban a sérülése után visszatérő csapatkapitányunk, Dróth Zoltán is feliratkozott a gólszerzők közé (3-1). Nem sokkal később Sipos Gergő kapott sárga lapot, ezt viszont egy újabb Henrique Diniz-találat követett, a 28. percben 4-1-re vezetett együttesünk. Hiába a háromgólos előny, a fiúk továbbra is remek tempóban, gólra törően játszottak, szerették volna igazán emlékezetessé tenni ezt a történelmi találkozót. Ez tökéletesen sikerült, hiszen a három perc alatt három gól sorozatot a 29. percben Gerencsér Antal zárta (5-1), ezzel pedig gyakorlatilag eldőltek a lényegi kérdések. Az Utleira próbálkozott ugyan, ám Alasztics Marcell ezen a mérkőzésen is bizonyította, hogy miért Magyarország egyik, ha nem a legjobb hálóőre. A találkozó végén fiatal tehetségünk, Homlok Levente váltotta őt a kapuban, és a hajrára még maradt egy Luiggi Longo-lehetőség, az eredmény viszont már nem változott. Csapatunk remekül mutatkozott be a nemzetközi porondon, 5-1-es győzelemnek örülhettünk a lefújáskor. A minitorna második felvonásán, augusztus 22-én, vasárnap 17 órakor a jó erőkből álló luxemburgi FC Differdange elleni lépünk pályára. A technikai lehetőségek korlátozottak, de terveink szerint a mérkőzést élőben közvetítjük Facebook oldalunkon. Hajrá, Hali!

UEFA Futsal Bajnokok Ligája-selejtező „C” csoport 1. forduló

HALADÁS VSE – UTLEIRA FUTSAL 5-1 (2-1)

Gólszerzők: Henrique Diniz 2 (5., 28.), Sipos Gergő 15., 27. Dróth Zoltán, 29. Gerencsér Antal ill. Erlend Vie 13.

A „C” csoport másik mérkőzésének eredménye:

FC Differdange – FK Tirana 2-4 (0-0)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Alapszakasz tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 17 +19 33
2. Futsal Veszprém 17 +27 32
3. Újpest FC-220VOLT 17 +4 32
4. MVFC Berettyóújfalu 17 +23 30
5. DEAC 17 +4 29
6. SG Kecskeméti Futsal 16 +17 28
7. Aramis SE 17 +7 28
8. Nyírgyulaj KSE 17 -14 15
9. TFSE-Bestrong 16 -50 12
10. Kistarcsa Futsal 17 -37 5
Go to top