Összesen négy alkalommal állhattak fel sportolóink a dobogóra a Tatán megrendezett felnőtt országos bajnokságon. A mieink két első, valamint egy-egy második, illetve harmadik helyezést gyűjtöttek be az összesen közel 100 indulót számláló erőpróbán.

Összesen nyolc versenyző képviselte klubunk színeit a „vizek városában” megrendezett erőfelmérőn. Természetesen már előzetesen is sejteni lehetett, hogy főként a női súlyemelőinktől várható kiemelkedő teljesítmény. Ez pedig aztán Tatán fényesen be is igazolódott, ugyanis a négy érmet négy hölgy szállította.

Boros Viktória a 87 kilogrammos súlycsoportban végzett az első helyen, ezzel pedig megszerezte pályafutása első felnőtt országos bajnoki címét. Gyürüs Barbara a +87 kilósok között lett aranyérmes úgy, hogy óriási csatában sikerült legyőznie az ex-haladásos Bazsó Biankát.

Polgár Mirijam magabiztos versenyzéssel végzett a második helyen a 76 kilogrammban, a még serdülő korosztályú Darabos Sára pedig az 59 kilóban lett harmadik. Ligeti Ferenc tanítványa amúgy a hétfős mezőny legfiatalabb tagja volt.

A férfiaknál az örökifjú Rosanics Péter zárt a legelőkelőbb helyen, aki negyedik lett a 89 kilós súlycsoportban. Papp Géza egy hatodik, míg Szélinger Dániel egy hetedik helyezést ért el kategóriájában.

Márkus Erzsébet szakosztályvezető: - Maximálisan elégedett vagyok az eredményekkel. Mindenki megpróbálta magából kihozni a maximumot. Valamennyi sportolónk megküzdött a jó helyezésekért, tiszteségesen helytállt. Motiváltak voltak, pedig idén nagyon sok nemzetközi verseny maradt el, szinte csak hazai erőpróbák voltak. Nagy terveink vannak a jövő évre nézve, és nagyon bízom abban, hogy ezeket meg is tudjuk majd valósítani.

 

Férfi:

73 kg: 7. Szélinger Dániel 203 kg (88+115)

89 kg: 4. Rosanics Péter 215 kg (95+125)

96 kg: 6. Papp Géza 222kg (97+125)

Női:

59 kg:

  1. Darabos Sára 126 kg (58+68)
  2. Geröly Lilla 125 kg (54+71)

76 kg: 2. Polgár Mirijam 179 kg (77+102)

 

87 kg: 1. Boros Viktória 192 kg (84+108)

+87 kg: 1. Gyürüs Barbara 189 kg (82+107)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 6 +11 18
2. SG Kecskeméti Futsal 6 +5 17
3. MVFC Berettyóújfalu 6 +3 15
4. A Studio Nyíregyháza 6 -4 10
5. Futsal Veszprém 6 -9 7
6. DEAC 6 -6 5

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top