Az eredmény szenzációs: három arany, két ezüst és egy bronzérem.

Az eredmény szenzációs: három arany, két ezüst és egy bronzérem.

A Női Magyar Bajnokságra 7 versenyzőjét nevezte a Haladás VSE, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy öregbítsék a zöld-fehér klub hírnevét. Azonban ennyire jó szereplésben talán még a legvérmesebb szurkolók sem reménykedtek. 59 egyesület, 163 versenyzője lépett kötelek közé, a gyerekektől egészen a felnőttekig, több kor és súlycsoport alapján.Szalai Sándor, a Haladás ökölvívó szakosztályának vezetője elárulta, hogy növendékei nehéz felkészülésen vannak túl. A kemény és kiegyensúlyozott mérkőzések után három öklözője is a dobogó legmagasabb fokára állhatott.

Forrás: Frisss.hu

A rendezvényen tiszteletét tette Gedó György olimpiai bajnok is

A serdülők mezőnyében Szajkó Letícia (38 kg) debreceni ellenfelét győzte le, rendkívül magabiztosan, hiszen Volgert technikai KO-val intézte el a döntőben. Vidos Korina (42 kg) és Bojér Boglárka (60 kg) szintén aranyérmesek lettek, ők egyhangú pontozás végén bizonyultak jobbnak ellenfelüknél. 

Horváth Letícia (52 kg) elsörpő győzelmet aratott az elődöntőben, azonban a döntőben nem bírt tatabányai ellenfelével. Tóth Tamara (54 kg) is magabiztosan öklözött, de sérülés miatt fel kellett adnia az aranyéremért tartó összecsapást. Vidos Szimonetta (54 kg) ugyanebben a súlycsoportban az ötödik helyen zárt.

A juniorok mezőnyében indult Kolompár Kitti (46 kg) és az elődöntőben rendkívül élvezetes és látványos mérkőzést vívott a későbbi bajnokkal, Monostori Lídiával. Sajnálatosan a találkozót egy kellemetlen incidens árnyékolta be. A játékvezetők egy mintegy 10 perces közjáték után, pontozással hozták ki Monostorit győztesnek. Ennek ellenére nincs szégyenkezésre oka a Haladás öklözőjének, mert mindent megtett a sikerért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Járványügyi intézkedések

Alapszakasz tabella

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 17 +19 33
2. Futsal Veszprém 17 +27 32
3. Újpest FC-220VOLT 17 +4 32
4. MVFC Berettyóújfalu 17 +23 30
5. DEAC 17 +4 29
6. SG Kecskeméti Futsal 16 +17 28
7. Aramis SE 17 +7 28
8. Nyírgyulaj KSE 17 -14 15
9. TFSE-Bestrong 16 -50 12
10. Kistarcsa Futsal 17 -37 5
Go to top