WEBLAP
banner.jpg
https://haladasvse.hu/92-h%C3%ADrek1/1893-a-magyar-sport-napja-2024-haladas-vse-nyilt-nap
szrt_tmp_herkules_sportm_ads_1170x450_image_1030.jpeg
borito2021.png
1.jpg
Hosszú tél után indul az Atlétika szezon. A hideg évszak során kevés lehetőségük van a versenyzőknek, hogy gyakoroljanak, és éles szituációban kipróbálhassák magukat. Március elején indulnak a megmérettetések és ilyenkor kezdenek ráhangolódni a versenyszezonra.
A szombati versenyen a nagy szél nehezítette meg az esetleges jobb eredmények elérését, ezért ifi versenyzőink elmaradtak a legjobbjuktól. A helyezéseink elfogadhatóak, sőt Kovács Eszter 4. helye a legjobb lett a HVSE gerelyhajítói között.
Ifjúsági gerelyhajítás leány 500 g: 4. hely Kovács Eszter 35,62 m
Folytatódik a negatív siker sorozat a zöld fehér Klubnál. Hétvégén idegenben játszottunk a Kozármisleny csapata ellen. A korai kelés és a hosszú út fárasztotta csapatnak nem sikerült megtörni a jeget és zsinórban a negyedik vereségünket könyvelhetjük el. Csapatunk még csak árnyéka sem volt a múlt hétvégi önmagának. SZKKA elleni meccsen kimondottan jó formát láthattunk a lányoktól, amit most nem tudtak reprodukálni.
Már a mérkőzés elején meglépett az ellenfél és a félidő végére 10 gólos különbség mutatkozott az eredmény kijelzőn. 30 kihagyott helyzet mellett a védekezésünk is akadozott. Hamar Zoltán megpróbált több fajta stratégiát, és mindenki játék lehetőséget kapott különböző posztokon, de sajnos semmi sem segített. A lányok a második félidő felénél kezdtek magukra találni és az utolsó percekben sikerült 5 gólra csökkenteni a különbséget, viszont az idő már kevésnek bizonyult. Sok-sok kihagyott helyzet megbosszulta magát és az ellenfelünk ki is használta az elhibázott lehetőségeinket. Összességében ezt a meccset mi vesztettük el, de nincs megállás, jövő héten folytatódik a bajnokság, ahol megpróbálhatjuk kijavítani a mostani vereségünket.
Kozármisleny, Városi Sportcsarnok, 150 néző
Vezette: Asztalos Bence, Bárkányi Gábor
Versenybírók: Ferenczi Tamásné, Ropoli Zoltán
Haladás VSE: Márkus – Sebestyén 1, Takács K. 3 (1), Gerencsér 1, Szabó J. 4, Hegedüs D. 5 (1), Hrabovszky 1
Csere: Dudora (kapus), Guttyán 4 (1), Kaposvári 2, Freiberger 1, Bolfán 1, Baranyai, Doncsecz, Kiss N.
Vezetőedző: Hamar Zoltán
Kozármisleny SE: Radochay – Horváth G. 2, Halász B. 3, Linder 4, Szöllősi D. 1, Spán 9 (6), Schäffer 3
Csere: Gadányi, Vig (kapusok), Fekete A. 2, Zeba 2, Egervári 1, Tóth T. 1, Humel, Menyhei Cs., Szemmelrock
Vezetőedző: Kovács Tamás
Szombathelyen a Sugár úti Atlétikai Centrumban rendezték Magyarország 2017-es Felnőtt, Serdülő és Újonc Téli Dobó Bajnokságát február 25-én. (Az ifi és junior korosztályé március 4-én lesz szintén Szombathelyen). Három dobószámban - kalapácsvetés, diszkoszvetés, gerelyhajítás - szabadtéren, míg súlylökésben fedett pályán, a Kiscsarnokban folytak a versenyek.
A hosszú és hideg tél miatt eddig csak kevés lehetőségünk volt a szabadban edzeni és gerelyt hajítani. Ennek ellenére serdülő és utánpótlás korú versenyzőink, korcsoportot váltva, a tavalyi eredményekhez képest, így is a nagyon jól kezdték az évet, mindjárt egyéni csúccsal indítottak.
Gerelyhajító csapatom eredményei a következők:
Fiú Gerelyhajítás serdülő (600gr) – Döntő:
10.hely: Porpáczy Tamás (2003) Haladás VSE 38.56m
Leány Súlylökés serdülő (3kg) fedett pálya – Döntő
4.hely: Beretzky Boglárka (2003) Haladás VSE 11.49m
13.hely Fonyadt Orsolya (2003) Haladás VSE 9.13m
Leány Gerelyhajítás (500gr) – Döntő
6.hely Beretzky Boglárka (2003) Haladás VSE 37.00m
19.hely Fonyadt Orsolya 2003 Haladás VSE 23.53m
Felnött Női Gerelyhajítás (600g) – Döntő:
5.hely: Vörös Vivien Kitti (1995) Haladás VSE 20.78m
A hosszú és kemény alapozás és a győztes felkészülési meccsek nem várt eredményt hoztak a hétvégén. Sajnos a csapat nem a tőle elvárt formát mutatta. 15 percig tudtuk tartani a mérkőzést, majd sok eladott labda és kihagyott ziccer után az ellenfél csapata meglódult. A véghajrában sikerült feljönnünk egy gólos különbségre, de a fordítás már nem sikerült. El kell ismernünk, hogy sok amatőr hibával játszottunk és a mohácsiak sokkal koncentráltabb formát mutattak. Az eredmény 25-33 a vendég csapat számára. Pozitív, hogy az új igazolásaink közül Szabó Janka jó és pörgős formát mutatott, míg a régiek közül Guttyán Adrienn hozta a kötelező gólokat.
A felnőtt csapat mellett a junior csapatunk nagyon izgalmas meccs után megszerezte első pontját a bajnokságban. Az eredmény 29-29, ami szépnek mondható az őszi 13 gólos vereség után. Csapatunk végig koncentráltan tudott játszani. Bízunk benne, hogy a következő meccsek közül többet tudunk pontra váltani.
Hamar Zoltán: “Meg kell hoznunk néhány drasztikus lépést, és bele kell nyúlnunk a csapat összeállításába. Még a tavaszi szezon elején megtesszük a lépéseket.”
Telt házzal kezdte meg a mérkőzést a Haladás VSE és az SZKKA csapata. Az ellenfél szurkolóinak meglepetésére az első félidő utolsó harmadáig a HVSE lányai vezettek. A régi zöld-fehér csapatnak elég lassan sikerült felvenni a játék ritmusát és úgy tűnt a fiatalok tartani tudják 2-3 gólos előnyüket. Az őszi szezonban 19 gólos különbséggel kaptunk ki, míg a mai mérkőzésen már csak 5 találattal tudott jobb lenni ellenfelünk az NB1-s igazolásai ellenére.
Az új játékosok már január óta a csapattal edzenek és készülnek a következő szezonra. A bajnokság első meccse most hétvégén Bükön lesz a mohácsi gárda ellen. A sportolók bemutatására a vezetőség sajtó tájékoztatót hívott össze reggel 10 órára. A játékoson kívül a rendezvényen részt vett Gál Sándor szakosztályvezető és Hamar Zoltán vezetőedző is.
Gál Sándor elmondta:
A szezon első fele egy teszt volt, fel kellett mérnünk, mik az erősségeink és gyengeségeink. Az elemzés után tudtuk, hogy néhány posztra erősítés kell. A vezetőedző javaslatára Szabó Jankára irányítóként, Kaposvári Anitára átlövőként, míg Dudora Nikolettára kapusként számítunk. Janka és Anita a szegedi, Niki pedig a csurgói kézilabda csapatból érkeztek. A lányok boldogan fogadták a megkeresést és bízunk benne, hogy hamar be tudnak illeszkedni a játékba. A felkészülési meccseken szép formát mutatott a játékunk.
Hamar Zoltán kérdésünkre elmondta, hogy nagy reménységgel vágnak neki a bajnokságnak. A csapat frissítés mindenképp jót tesz a lányoknak és kialakulhat egy egészséges versenyhelyzet házon belül, hiszen egy pozícióra több játékos is jut.
Az esemény végén Gál Sándor hozzátette, hogy a felnőtt csapat stabilizálása volt a fő feladat az első félévben. Nagyon nehéz feladat volt nulláról felépíteni egy csapatot, de úgy néz ki jó irányba haladunk. A jövőben már nagyobb energiával tudunk összpontosítani az utánpótláskorú játékosokra, hogy egy erős szakosztály költözhessen az új Haladás sportlomplexumba.
Budapest több Országos bajnokságnak is helyt adott az elmúlt héten. A FeHOVA keretein belül került megrendezésre a 3D Terem OB, az IFAA Terem OB, és a WA Terem OB. A megmérettetések csütörtökön kezdődtek a 3D versennyel. Több versenyzőnk is képviselte a zöld fehér együttest. Szinte minden korosztályban és versenyen sikerült érmet szereznünk. Sok helyen csak 1-1 pontont múlott az aranyérem.
Eredmények:
3D Terem Országos Bajnokság
Molnár József - 1. hely
Talpas Gy. Csaba - 2. hely
IFAA Terem Országos Bajnokság
Tomsics Balázs - 2. hely
WA Terem Országos Bajnokság
Csikós Péter - gyerek vadászreflex - 2. hely
Baranyai Levente - gyerek barebow - 2. hely
Molnár József - 2. hely
Talpas Gy. CSaba - 3. hely
Február első hétvégéjén, Győrbe utazott egyik tehetséges játékosunk - Gerencsér Soma - a Panacor Kupára. A 9 évesek között, a narancs pályán mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb játékkal a bronz érmet szerezte meg. De ennyivel nem érte be, elindult a 10-11 éves teniszezők zöld pályás versenyén is. Itt az első kanyarban kiesett, így vigaszágra került, ahol a döntőig menetelt és 2. helyen végzett.
Nagy gólkülönbséggel tértek haza lányaink a hétvégi mérkőzésről. A DKKA felvonultatott néhány NB1-s játékost a vasárnapi NB1/B-s keretben, akik szombaton az MTK ellen is játszottak. Valószínű, hogy az őszi vereség után szerettek volna revansot venni és biztosítani a helyüket a bajnokságban. Nem vagyunk még NB1-s csapat, így a vereség várható is volt a jóval rutinosabb és erősebb együttes ellen. Az ellenfél már a forduló elején meglépett és a távolság a két csapat között folyamatosan nőtt, a meccs végére szinte láthatatlanná vált a különbség.
A mérkőzés negyedétől egyre jobban szétesett a játékunk a nyomás hatására. De lányaink nem adták fel és az utolsó percig küzdöttek a sikertelen találatok ellenére. Sajnos, az eredmény nem tükrözi hűen sportolóink tudását, és a gól különbség ellenére büszkék vagyunk rájuk, hogy kitartottak az utolsó hetes gólig. A zöld szív mindig nagyobbat dobban!
Haladás VSE - DKKA 25-45
HVSE: Márkus - Sebestyén, Takács K. 2, Szabó J. 3, HEGEDŰS 7, Hrabovszky 1, Gerencsér. Csere: Feriberger 1, Bolfán 1, Baranyai 3, Guttyán 2, Doncsecz 1, Kaposvári 4, Kiss N., Dudora. Edző:Hamar Zoltán
A HVSE birkózó csapata Szigetszentmiklósra utazott a hétvégén. Veréb István tanítványai az U23-s Országos Bajnokságon vettek részt. Sajnos az elmúlt hetekben szinte mindenki valamilyen betegséggel küzdött, ami meglátszott a csapat teljesítményén is. A legyengültség ellenére az eredmények jónak mondhatóak és szinte mindenki dobogós helyet szerzett. Csapatversenyben második helyet szereztük meg egy ponttal lemaradva az elsőtől.
Eredmények:
65 kg Sallai Dominik 5. hely
70 kg Dömök Ákos 5. hely
74 kg Ligeti Richárd 2. hely
74 kg Kovács Richárd 5. hely
97 kg Wittmann Kristóf 3. hely
97 kg Török Nándor 5. hely
Pos | Team | Pl | SD | Pts |
---|---|---|---|---|
1. | Haladás VSE | 9 | +23 | 27 |
2. | SG Kecskeméti Futsal | 8 | 0 | 20 |
3. | MVFC Berettyóújfalu | 8 | +8 | 18 |
4. | A Studio Nyíregyháza | 8 | -1 | 13 |
5. | DEAC | 8 | -9 | 8 |
6. | Futsal Veszprém | 9 | -21 | 7 |
See all |
Pos | Team | Pts |
---|---|---|
1. | Haladás VSE | 63 |
2. | MVFC Berettyóújfalu | 48 |
3. | Futsal Veszprém | 45 |
4. | SG Kecskeméti Futsal | 44 |
5. | A Studio Nyíregyháza | 39 |
6. | DEAC | 30 |
7. | Nyírbátori SC | 28 |
8. | Újpest FC-220VOLT | 28 |
9. | Aramis SE | 26 |
10. | PTE-PEAC | 12 |
11. | Maglódi TC | 11 |
12. | Magyar Futsal Akadémia | 7 |