A bajnokságot vezető TFSE-BeStrong gárdája ellen nyert 5–1-re másodosztályú futsalcsapatunk a Haladás Sportcsarnokban. Az első félidőben megszereztük a vezetést Knizs Olivér találatával, aki a második játékrész elején tovább növelte vezetésünket. A folytatásban Vidák Balázs és Volner Bence is sikeres volt, majd a végeredményt Dobos Dávid utolsó perces gólja állította be.

Sziffer András vezetőedző: „Az elmúlt fordulóban csalódást keltő gyenge játékunknak nyoma sem volt ezen a mérkőzésen. Nagyon jó mentalitással, kellő agresszivitással és remek játékkal rukkoltunk elő, ami az első félidőben egygólos előnyt ért (1-0). A második játékrészbe nagy elánnal vetette bele magát riválisunk, az egyenlítés helyett azonban mi rúgtuk sorra a gólokat. Meg sem álltunk négyig, amelyek közül egy emberfölényes (4 a 3 elleni) játékból született az ellenfél piros lapja miatt. A folytatásban vészkapus játékra váltottak a fővárosiak, és egy átlövésből szépítettek. Ugyanezzel a figurával meccseltek tovább vendégeink, akiket helyzetig sem engedtünk kibontakozni, sőt többször is az üres kapuba találhattunk volna. Végül, ami ebből nem jött össze, az a párharc utolsó percében egy szép támadásból igen, ezzel pedig beállítottuk a végeredményt. Gratulálok a csapatnak, fantasztikusan teljesítettek a bajnokaspiráns ellen!”  

Férfi Futsal NB II. Nyugati csoport Felső-ház 5. forduló

2023. április 21., péntek 19:45

HALADÁS VSE II. – TFSE-BeStrong 5-1 (1-0)

HALADÁS VSE II.: Homlok Levente – Körmendy Gábor, Vidák Balázs, Knizs Olivér, Arnon Cassemiro, Győrfy Balázs, Novák Dániel, Volner Bence, Kárász Noel, Kovácsics Richárd, Dobos Dávid, Vajda Dávid, Dobány Patrick

Vezetőedző: Sziffer András

TFSE-BeStrong: Kardos Bálint – Papp Zsombor, Dudás Dániel, Fehér Krisztián, Fritz Attila, Nagyistván Balázs, Kovács Kristóf, Hegyi Áron, Takács Gergely, Nemes Martin, Gregus Richárd, Petroff Norbert, Fehér Dániel, Csóh Patrik

Vezetőedző: Póta Balázs

Gólszerzők: Knizs Olivér 2 (12’, 23’), Vidák Balázs (26’), Volner Bence (27’), Dobos Dávid (40’) ill. Gregus Richárd (33’)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 9 +23 27
2. SG Kecskeméti Futsal 8 0 20
3. MVFC Berettyóújfalu 8 +8 18
4. A Studio Nyíregyháza 8 -1 13
5. DEAC 8 -9 8
6. Futsal Veszprém 9 -21 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top