Az 1992/1993-as szezonban a másodosztály bajnokaként kiharcolta a feljutást az NB I.-be, valamint a Magyar Kupa döntőjéig menetelt labdarúgó együttesünk. Ennek a csodálatos szezonnak a 30. évfordulóján elevenítették fel közösen az emlékeket a Haladás Sportkomplexumban vezetőink, valamint a csapat akkori vezetőedzője és játékosai.

A Haladás VSE az 1991/1992-es bajnokságban a Nyíregyháza elleni osztályozót követően kiesett az NB I.-ből. Az osztályozó párharc mindkét találkozója 1–0-s hazai győzelemmel zárult, és Szombathelyen 11-es rúgások döntöttek, melyet végül a Nyíregyháza nyert 5-3-ra. A kiesés után a válogatott Illés Béla útja Kispestre vezetett, a meghatározó egyéniséget jelentő Elekes Siófokra, a csapatkapitány Görög és az együttes motorjai: Schaffer és Marton pedig Ausztriába szerződött.

Egy fiatal, csikócsapattal kezdte meg a másodosztályban a következő idényt Glázer Róbert, többnyire szombathelyi kötődésű játékosokkal és egy pár tehetséges vidéki és budapesti futballistával.  A cél a biztos bennmaradás volt. Ennek ellenére a szezon egészében az első három helyen szerepelt a csapat, az utolsó fordulóban pedig a helyi rivális Sabariat elleni 2–0-s győzelemmel szerezte meg a bajnoki címet. Mindemellett a Magyar Kupában is a döntőig menetelt az együttes, ott azonban óriási csatában két mérkőzésen tizenegyesekkel az FTC nyerte meg a kupát. A szombathelyi és a budapesti találkozón is 20.000 néző előtt játszottak rendkívül izgalmas mérkőzést a felek.

Egy rendkívül jó és egységes csapat alakult ki Szombathelyen, Szekér István, Jagodits Zoltán, Tóth Norbert és Farkas Simon a válogatottságig is eljutott, de a többi játékos is szép karriert futott be. Sajnos többen már nincsenek köztünk, a játékosok közül Berbás Péter és ifj. Halmosi Zoltán; a stáb tagjai közül pedig Tebeli György és Dr. Andics Tamás, akik már csak fentről szurkolhatnak a mostani Halinak!

Elnökünk, Homlok Zsolt, és Somfalvi Csaba szakosztályvezető a fantasztikus teljesítmény 30 éves évfordulójára készített emlékéremmel köszöntette a csapat tagjait, valamint közösen idéztek fel a szép emlékekből.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 9 +23 27
2. SG Kecskeméti Futsal 8 0 20
3. MVFC Berettyóújfalu 8 +8 18
4. A Studio Nyíregyháza 8 -1 13
5. DEAC 8 -9 8
6. Futsal Veszprém 9 -21 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top