Felnőtt labdarúgóink 4–1-re múlták felül a Szarvaskend együttesét a Megyei I. osztály 24. fordulójában. Szenczi Bence és Szőts Máté találataival előnnyel mehettünk pihenőre, majd Pap Márton növelte vezetésünket, végül Szenczi Bence másodszor is bevette riválisunk kapuját. A következő játéknapon, április 22-én pedig jön a megyei derbi a Király SE ellen, melyen rendhagyó módon a Haladás-stadionban szurkolhatnak a futballt szeretők csapatunknak. A párharcra a belépés ingyenes!

Megyei I. osztályú futballistáink a tabella harmadik pozícióját elfoglaló Répcelak otthonában léptek pályára a bajnokság 23. játéknapján.

„Joggal tartottunk a nehéz pálya és időjárás viszontagságaitól. A kicsi és csúszós, a végére már sáros talaj nem a mi játékunknak kedvezett. Nehezen is találtuk a fogást ellenfelünkön, ám így is sikerült vezetést szereznünk. A félidő vége előtt pedig egy gyors gólváltás után is megmaradt az előnyünk. A második játékrészben már több területünk nyílt, így többször sikerült helyzetet kidolgoznunk. Ezekből kettő találatot szabályosnak találtak, így egy magabiztos győzelmet arattunk. Úgy terveztük, hogy ezt a mérkőzést mindegy milyen játékkal, de meg kell nyernünk. Azt viszont nem, hogy olyan gólaránnyal, annyi rúgott és kapott góllal, hogy a jövő heti rangadó előtt minden számadat egyenlő legyen! Ilyen nem hiszem, hogy sokszor előfordulhatott a történelemben. Olyan pedig végképp nem, hogy a két, bajnoki címért küzdő csapat egymás elleni mérkőzése előtt történjen ez meg. Így tényleg egy bajnoki döntőről is beszélhetünk szombaton! A mai győzelemmel elértük a célunkat! Innen jutalomjáték minden találkozó. Azonban ez nem azt jelenti, hogy ne tennénk meg mindent a végső győzelemért. Mint már említettem, nincs veszíteni valónk, cél a bajnoki cím! Azt viszont kevesen gondolták volna két évvel ezelőtt, hogy ennyire felkavarjuk a Vas megyei futball állóvizét, úgy gondolom, tettünk érte eleget. Jövő szombaton lesz egy bajnoki, ami se több se kevesebb annál, mint maga a JÁTÉK!!! Rengetegen érdeklődnek, reméljük sokan lesznek kíváncsiak a derbire. Mindkét egyesület célja, hogy kiszolgálja a nézőket egy színvonalas mérkőzéssel. Szeretettel várunk mindenkit, és köszönjük azoknak, akik a kezdetektől mellettünk álltak! De hangsúlyoznám, ezzel még nem fejeztük be a projektet. Megyünk, dolgozunk tovább, hogy minden kitűzött célt megvalósítsunk! Hajrá, Hali!!!” – értékelt Szenczi Imre

A 25. fordulóban a Király SE-t fogadjuk április 22-én 17 órakor a Haladás-stadionban, a mérkőzésre a belépés ingyenes! A C és D lelátók lesznek megnyitva, bejárat a Rohonci út felől.

VAS MEGYEI I. OSZTÁLY 24. FORDULÓ

2023.április 16., vasárnap 16:30 – Szarvaskend Sportpálya

Szarvaskend SE – Szombathelyi Haladás VSE 1-4 (1-2)

Szarvaskend SE: Esztergályos Csaba – Tóth András, Csillag Dávid, Németh Tamás, Tuboly Martin, Földes Balázs, Nagy Ádám, Tompa Kristóf (Pásti Zoltán 73’), Kopfer Gábor, Wolf Martin (Velekei László 46’), Törő Tamás (Somogyi Roland 78’), Nagy Ádám, Kovács Kálmán, Jóna Szabolcs, Holtai Máté

Szombathelyi Haladás VSE: Horváth Bendegúz – Buzás László, Kovács Bálint, Simon Levente, Pap Márton, Szenczi Bence, Iván Gergő (Tóth Márton 59’), Szőts Máté, Varga Csaba, Tarján Patrik, Sály Péter (Tóth Bence 59’), Kamondi Péter, Kossuth Kornél, Péter Ábrahám, Zugonics Máté, Baumgartner Bálint

Vezetőedző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Csillag Dávid (43’), ill., Szenczi Bence 2 (34’, 90’), Szőts Máté (45’), Pap Márton (61’)

Sárga lap: Németh Tamás (18’), Tompa Kristóf (28’), Törő Tamás (59’), Tóth András (79’)

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 9 +23 27
2. SG Kecskeméti Futsal 8 0 20
3. MVFC Berettyóújfalu 8 +8 18
4. A Studio Nyíregyháza 8 -1 13
5. DEAC 8 -9 8
6. Futsal Veszprém 9 -21 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top