Szakosztályok

U17-es futsalosaink 5–5-ös döntetlent játszottak hazai környezetben az ELTE-BEAC együttesével, U19-eseink mérkőzése elmaradt. U15-öseink befejezték a bajnoki küzdelmeket: „A” együttesünk harmadikként, míg „B” jelű együttesünk hatodikként zárta a szezont. Az U11-eseknél is lezárult a pontvadászat, melynek során a gyermekek egyénileg és csapatszinten is sokat fejlődtek.

Kilenc súlyemelővel képviseltette magát egyesületünk a Savaria-kupán, ami egyben a XIII. Tóth Géza-emlékverseny is volt. Nagy örömünkre sportolóink összesen hét arany-, valamint két ezüstérmet tartottak itthon.

Utánpótlás-labdarúgócsapataink közül öten is három ponttal gazdagodtak, nagy küzdelmekben és szép játékkal győzték le ellenfeleiket. U16-os együttesünk pedig egalizált aktuális riválisa otthonában.

Az ELTE-BEAC vendégeként az első félidőben Kárász Noel révén megszereztük a vezetést, azonban több gólt már nem tudott szerezni másodosztályú futsalcsapatunk, és végül 4–1-es vereséget szenvedett riválisunk otthonában.

Harmadosztályú labdarúgócsapatunk hazai környezetben szenvedett 1–0-s vereséget a  Caola SC Sopron együttesétől.

Élvonalbeli csapatunk három tagja, Alasztics Marcell, Rutai Balázs és Hadházi Sándor tréningezik március 11. és 13. között Telkiben a férfi futsal A válogatott edzőtáborában.

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

Futsal NB I. Felső-ház

Pos Team Pl SD Pts
1. Haladás VSE 9 +23 27
2. SG Kecskeméti Futsal 8 0 20
3. MVFC Berettyóújfalu 8 +8 18
4. A Studio Nyíregyháza 8 -1 13
5. DEAC 8 -9 8
6. Futsal Veszprém 9 -21 7

FUTSAL NB I. tabella

Pos Team Pts
1. Haladás VSE 63
2. MVFC Berettyóújfalu 48
3. Futsal Veszprém 45
4. SG Kecskeméti Futsal 44
5. A Studio Nyíregyháza 39
6. DEAC 30
7. Nyírbátori SC 28
8. Újpest FC-220VOLT 28
9. Aramis SE 26
10. PTE-PEAC 12
11. Maglódi TC 11
12. Magyar Futsal Akadémia 7
Go to top