WEBLAP
szrt_tmp_herkules_sportm_ads_1170x450_image_1030.jpeg
borito2021.png
1.jpg
Szombaton a határhoz közeli ausztriai Poppendorfban volt 3D Íjász verseny, ahol csapatunkból ketten képviseltek minket
Molnár József - BB - 1. hely
Molnárnét Tóth Szilvia - 2. hely
Vasárnap szintén versenyt rendeztek, de már itthon, és nem 3D hanem terepszakágban. Ennek a megmérettetésnek Alsóörs adott otthont. Hárman utaztak a DTK. versenysorozat első állomására, ahol három aranyérem született!
Molnár József - BB - 1. hely
Molnárnét Tóth Szilvia - 1. helyTomsics Balázs - 1. hely
A Haladás VSE Súlyemelő Szakosztályából két versenyző is részt vehetett a norvégiai Forde-ban rendezett Felnőtt Olimpiai Kvalifikációs Európa Bajnokságon. A felnőtt korcsoportú Bazsó Bianka és a junior korcsoportú Gyürüs Barbara +75-ös súlycsoportban indultak. Bianka az A csoportba került, ahol 8 versenyző indult, míg Barbara a B csoportban versenyzett, 11 ellenfelével. Barbi 78 kg-os szakító gyakorlattal mutatkozott be, majd 82 kg-ra ment, végül pedig beállította a már meglévő saját egyéni csúcsát, a 85 kg-ot. Lökésben 97 kg-on kezdett, ami sajnos nem sikerült Neki. Második fogásában javított, majd megpróbálkozott a 103 kg-mal, ami sikerült Neki, így lökésben egyéni csúcsot emelt. Összetettben 188 kg-ot ért el, ami szintén egyéni csúcs. A B csoportban 6. helyezést ért el, a végleges összesítésben a 13. helyet szerezte meg. Gratulálunk Neki! Bianka 87 kg-os szakító gyakorlattal mutatkozott be, majd 91 kg-ra ment, majd 93 kg-ra, ami sajnos nem sikerült Neki. Lökésben 110 kg-on kezdett, második fogásában 113 kg-ra ment, végül a harmadik fogása 115 kg volt, ami egyéni csúcs volt Neki. Összetettben 206 kg-ot ért el, ami szintén egyéni csúcs. Bianka összesítésben a 8. helyet szerezte meg. Gratulálunk Neki!
Titkárság | Szegi Tímea | + 36 20 320 0040 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. |
Pénzügy | + 36 20 320 0040 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. |
Igazán eredményes hetet tudhat maga mögött a szombathelyi ökölvívó szakosztály. Az Országos Ökölvívó Diákolimpián a zöld-fehérek 4 tanítványa lépett szorítóba. Örömteli hír, hogy mindannyian éremmel tértek haza. A legfényesebbel Vidos Korina büszkélkedhet, Ő a serdülő 40 kg korcsoportját nyerte meg fölényesen.
Bővebben: KLIKK
2016.03.19-én került megrendezésre az V. Tóth Géza Súlyemelő Emlékverseny. A Haladás Súlyemelő Szakosztályát 15 versenyző képviselte. Márkus Erzsébet és Antalovits Ferenc tanítványai nagyon szép eredményeket értek el. Az ország több pontjáról; Kecskemétről, Ózdról, Pécsről, Tatabányáról, Iregszemcséről, Zalaegerszegről, Oroszlányról, Kisbérről, Budapestről és Szegedről is érkeztek versenyzők.
Homlok Zsolt
Bokor Zsolt
Szántó Erzsébet - klubmenedzser
Márkus Erzsébet
Veréb István
Pergel László
Somfalvi Csaba
Horváth Roland - elnök
Káldi Zoltán
Koroknai Róbert
Általános információk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Szakosztályvezetők elérhetőségei |
||||
Asztalitenisz | Takács László | 06 20 455 4104 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Atlétika | Kamarás Ákos | 06 70 292 2501 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Birkózás | Veréb István | 06 20 268 3901 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Breaking Sport | Kőhalmi András | 06 20 928 8881 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Futsal | Pálmay Tamás | 06 20 280 3773 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Judo | Antoni Zoltán | 06 30 288 9331 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Kézilabda | Falussyné Kertész Helga | 06 30 691 9113 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Labdarúgás | Somfalvi Csaba | 06 20 280 46 64 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Ökölvívás | Szalai Sándor | 06 30 993 2148 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Röplabda | dr. Mucsi Péter | 06 30 644 3105 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Sakk | Pergel László | 06 70 775 4901 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Sportíjászat | Takács Gergő | 06 30 630 0237 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Súlyemelés | Márkus Erzsébet | 06 70 337 6913 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Tájfutás | Dr. Kiss-Geosits Beatrix | 06 70 222 0322 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. | |
Tenisz | Szabó Hajnalka | 06 20 213 9673 | Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. |
frtertert
Pos | Team | W |
---|---|---|
1. | SG Kecskeméti Futsal | 1 |
2. | Haladás VSE | 0 |
Pos | Team | Pl | SD | Pts |
---|---|---|---|---|
1. | Haladás VSE | 10 | +23 | 28 |
2. | SG Kecskeméti Futsal | 10 | +4 | 26 |
3. | MVFC Berettyóújfalu | 10 | +20 | 24 |
4. | A Studio Nyíregyháza | 10 | -11 | 13 |
5. | DEAC | 10 | -14 | 9 |
6. | Futsal Veszprém | 10 | -22 | 7 |
See all |
Pos | Team | Pts |
---|---|---|
1. | Haladás VSE | 63 |
2. | MVFC Berettyóújfalu | 48 |
3. | Futsal Veszprém | 45 |
4. | SG Kecskeméti Futsal | 44 |
5. | A Studio Nyíregyháza | 39 |
6. | DEAC | 30 |
7. | Nyírbátori SC | 28 |
8. | Újpest FC-220VOLT | 28 |
9. | Aramis SE | 26 |
10. | PTE-PEAC | 12 |
11. | Maglódi TC | 11 |
12. | Magyar Futsal Akadémia | 7 |